Kazushihoz

Vajon milyen az emberi lélek?

Hányfélék vagyunk mi emberek, akik itt lakunk?

Vannak, akik monoton életet élnek,

Vajon ők igazán, szabadon,

A vágyaiknak, vágyaikból élnek?

A szürke, unalmas, haragos világon túl is

Létezik egy igazi, más világ és élet!

Ide ki belép, arra azt mondják:

-Te más vagy, fura és nem kellesz!

Pedig az a más is szeret,

Szíve van és szenved!

Érzései vannak, lelke törékenyebb.

Óvni kell nagyon,

Mert ha bántják,

Azt mások nem látják.

Fura, csodálatos, más világ!

Ott mások az értékek, mások az érzések.

Valódi barátot s a szerelmet

E világ lakói kereshetik sokat,

Csak nem nagyon találják az utat.

Közéjük tartozom én is,

S talán egy kelet imádó,

Motoron robogó, s karddal harcoló,

Szívében picit gyerek,

De annál érzékenyebb férfi lélek!

E léleknek azt mondom:

Meg ne változz soha!

Akkor sem, ha életed mostoha!

Légy büszke arra, ki vagy

S másoknak mutass utat.

Talán nem hallgatnak rád,

Megvetnek és nem szeretnek, de majd ők szenvednek.

Mert kinek lelke szabadon száll,

S ott repdes, hol szivárványos a táj,

Az boldogabb annál,

Minthogy más a szürke földön áll!

S minden lepkének van egy virága,

Így te elveszett lélek,

Előtted is feltárul a szerelem világa.

                                                                                                                           Írta: H. B. Dudu