Talán nem is vagy…

Régi lovagok, hol vagytok?

csak panasszal él a féri nép,

nem találja a nők között helyét.

Pedig könnyű lenne a feladat,

ha a lélek megmarad.

Lovagot én sem lelek,

de tán egyet ismerek!

Nem túl szoros a kapcsolat,

s nem is látom sokat.

De az a pár találkozás,

ha nem is sok, s nem is magán,

talán lelkemnek mégis fáj.

Mert olyannak ismertelek meg,

mint aki nagyon érzékeny lélek,

s ezt őszintén ki is jelentetted.

Első találkozásunkkor

fel sem figyeltem rád,

csak olyan voltál, mint egy jó barát.

S aztán legközelebb

valami történt hirtelen.

Ahogy ott álltál

s kedvesen mosolyogtál,

majd kisfiúsan zavarban voltál.

Akkor valami benned megfogott,

nem láttam még férfit,

ki ilyen szelíd, s ilyen kedves.

Talán csak álmodtam? Nem!

Mert valóság vagy,

mégha én nem is érlek el.

Hiába érzem azt, te más vagy

nagy lelked, szíved van,

de fájdalmat, félelmet,

csalódottságot és meg nem értést

hordozol magadban,

s úgy érzem, ha jól hiszem,

magaddal sem vagy békülékeny.

Ezt fel nem foghatom,

hisz nem lenne okod!

Vagy nem is tudod,

nilyen csodálatos vagy?

Ilyet ritkán mond

egyik ember a másiknak,

de én kimondom bátran!

Azt hiszem az értékek,

Melyek mindkettőnknek fontosak,

azok egyformán élnek bennünk.

Azonban a világ sajnos gonosz,

s nincs helye a jónak.

Ezért is nehéz két lélek útja,

Kik más elvek szerint élnek.

Mindketten szeretjük a szépet,

S tudom, tetszenek a képek,

melyeket magam rajzoltam.

Ahogy telnek a napok

csak gondolkodok. 

Vajon milyen vagy igazából?

Szeretnélek megismerni,

de félek, ez több okból is vétek,

Mert elválsztanak határok…

S nem tudom, szíved szabad-e?

S ha szabad, engem befogadna-e?

De erre fény derül hamarosan,

Csak arra nem, ha szabad,

szeretned valakit akad?

Úgy érzem különleges vagy,

s ezt mondják mások.

Elvarázsoltad az embereket,

úgy, hogy talán nem is hiszed.

Mosolyod simogatja szívem,

nevetésed bíztatja lelkem.

Talán majd megtudom,

mit gondolsz rólam,

bár félénk vagy, ahogy látom.

A sors véletlenül sodort utamba,

vagy tán ez volt megírva?

Ha olvasod soraim,

talán tudni fogod,

a  férfi kiről szól, az te vagy!

S ha a te szíved is megfogta

Valami belőlem, talán egy pici,

Akkor azt ne félj elmondani!

De visszatérek a valóságba,

S látom, amiket leírtam, csak álom…

Ez a világ nem az én világom!

S igen, létezel,

de számomra csak mint egy álom,

talán nem is vagy…

                                                                                                                               Írta: H. B. Dudu