A szívem mélyén

Minden ember boldog akar lenni,

Szeretetet kapni és remélni,

Az élettől ezt várni,

S aztán egy nap eljön…

Csalódás csalódás után,

Ki tudja, meddig még?

De valami történt…

A rosszban megjelent a jó,

Váratlanul, az élet véletlenéből.

Egyszerre jártunk ugyanott,

Bár csak gondolatban.

Ismeretlenül is ismerni akartam,

S megkönyörült a szíve rajtam.

Ki is az, kit szívem vár?

Ezt megfogalmaztam vajon már?

Nem, olyan emberrel még nem találkoztam.

Mikor őt hallottam,

Legelső pillanatban megnémultam.

Nem hittem, hogy ő létezhet,

S hogy az élet megmutatja őt nekem.

Fura érzések hatalmába kerültem,

Semmit nem értettem.

Miért érzem ezt a különös érzést?

Hisz ő messze van tőlem,

S csak a lelkét látom.

Vagy a lelkek találkoznak,

S nem az ész érvek?

Bár ez most nem igazán fontos,

Csak az érzés, mi éget.

Mindig is a lélek szépsége éltetett,

S most találtam egy rokon lelket!

Túl mindenen, határokon

Időn és gondokon

Úgy érzem, talán érte élnék!

Ez az érzés más, mit idáig éreztem.

Megrémültem, s nagyon félek!

Ő olyan más, aranyos és csodás,

Szíve a helyén van,

S megvédi a gyengébbet,

Mégis félénk és szerény.

Tudom, neki mi a szíve vágya,

Mert nagyon egyszerű az álma,

Azt szeretné, ha elfogadná egy lány

Olyannak, amilyen ő valójában.

Ez nem nagy kívánság,

De neki a világ.

Talán én is a világot látom benne,

De ezt magamnak nem vallanám be.

Túl fájdalmas ez nekem,

Mert ő egy másik lányról álmodik.

Idáig nem féltem,

Érzéseim jó mélyre temettem.

Egy beszélgetés hozta felszínre,

Most gondolkodom, mi lesz?

Elmondjam, mit érzek?

Vagy barátként viselkedjek?

Egyáltalán, mit érzek?

Összezavarodtam teljesen,

Csak azt szeretném,

Ha látnám, s velem lenne.

De tudom, most is hiába,

Mint mindig, a szívem

Rossz alanyra lelt,

Mert biztos vagyok benne,

Viszonzásra nem talál.

Vagy mégis? Ki tudja?

Mert ő azt el nem mondja,

Ha szívét szívem megfogta.

Mégis, várom a csodát,

Hogy talán mégsem csak barát.

Boldoggá szeretném tenni,

S vele együtt én is bodog lenni.

Szeretném látni vidámnak,

Szerelmesnek, s szabadnak.

De rettenetesen félek

Bevallani, amit érzek.

Ha mégis hasonlóan érez,

Az olyan lesz, mint az álom.

Az élet azonban mostoha,

Tudom, ez nem sikerülhet soha.

Boldog lesz ő, de nem velem,

Bár nekem ő fontos,

Nem a saját érdekem.

Ez lakozik  a szívemben.             

                                                                                                                                    Írta: H. B. Dudu